Hova fordulhatok?

Erről beszéljen orvosával

Ahány ember, annyiféle érzés kapcsolódik az orvossal történő találkozáshoz. Van, aki kifejezetten várja, hogy végre megbeszélje az orvosával a panaszait, vagy örömmel elmesélje, hogy panaszmentes. Mások izgulnak, órákat, sőt napokat töltenek el azzal, hogy hogyan viselkedjenek, mit mondjanak, amikor a rendelőbe lépnek. Ugyanakkor várják a beszélgetést, mert nagyon megnyugtató hallani, hogy a vizsgálatok alapján úgy látszik, nincs állapotromlás, és vannak, akik szeretnék időben „elkapni” a bajt és elkezdeni a terápiát.

COPD
COPD

Szokás azt mondani, hogy az ember nem jókedvében megy az orvoshoz. Valóban így van? Valóban csak akkor kell orvoshoz menni, amikor baj van, amikor jön egy addig nem ismert, új panasz? Érdemes ezzel a szemlélettel szembenéznünk. Az orvossal történő találkozás akkor is indokolt, ha az állapotunkról, a szervezetünk pillanatnyi működéséről szeretnénk képet kapni. Tehát az orvos-beteg találkozás akkor is fontos a COPD beteg számára, ha a beteg úgy érzi, hogy nincs romlás az állapotában, sőt a gyógyszerek, vagy az életmódváltás hatására sokkal jobban van, mint korábban.

A COPD miatt rendszeresen alkalmazott inhalációs gyógyszerekre és eszközökre a szakorvosi javaslat meghosszabbítása is évente esedékes. A háziorvos csak ez alapján fogja tudni Önnek rendszeresen támogatással, kedvező áron felírni a javasolt gyógyszereket.

Készüljön fel a találkozásra, gondolja át, hogy miről beszéljen a COPD-s beteg, amit szeretne megkérdezni orvosától a kontroll vizsgálat során.

Készíthet jegyzetet a vizit előtt, hogy ne felejtse el feltenni kérdéseit. Érdemes a következő 5 szempontra koncentrálni, amely Önnek és orvosának is segítséget jelent.

1. Volt-e bármilyen változás a légzésben vagy a COPD tüneteiben,volt-e fellángolása.

Minden részlet számít. Célszerű dátumszerűen feljegyezni a panaszok fokozódását és azok mibenlétét, és ennek kapcsán a sürgősségi gyógyszerek használatát.

2. Részesült-e kórházi kezelésben vagy sürgősségi ellátásban légúti tüneteinek fokozódása miatt?

Érdemes feljegyezni a vizsgálatokat, azok eredményeit, illetve annak kapcsán felírt gyógyszereket.

3. Hogyan befolyásolja a COPD az életét.
A tünetei akadályozzák-e napi tevékenységeit, hobbiját, kapcsolatait és olyan dolgokat, amiket szeret csinálni? Gondoljon a leghétköznapibb tevékenységekre is.

4. Hogyan tartja be a COPD kezelésével kapcsolatosan az orvos utasításait?
Pontosan az előírás szerint szedi a gyógyszereit? Ha nem, akkor ennek mi az oka?
A szokásosnál gyakrabban kellett-e használnia a rohamoldó inhalációs szert?
Rendszeresen végzi-e a légzőtornát, használja a felírt gyógyászati segédeszközöket (inhalátor, légzőizom erősítő, köpetlazító eszközök)?
Ha dohányzik, változtatott-e a dohányzási szokásain?
Vannak más COPD-kezelések, amelyekről szeretne érdeklődni?

5. Milyen gyógyszereket szed aktuálisan? Egyéb egészségügyi állapotok vagy orvosi információk.
Ha a legutóbbi tüdőgyógyászati kontrollvizsgálat óta történt egyéb egészségügyi probléma miatt vizsgálat, diagnosztikai eljárás vagy laborvizsgálat, akkor ezek eredményét is hozza magával.
Készítsen listát az összes vényköteles gyógyszerről, étrendkiegészítőről és vény nélkül kapható készítményről, tüntesse fel a gyógyszerek pontos adagolását is.

https://copd.info.hu/./pages/copd/contents/article/286/pics/lead_original.jpeg

Szokjon le a dohányzásról! Segítünk!

Töltsd le - Gond egy szál se! - Applikációnkat

Ingyenes telefonos leszokás támogatás:
06 80 44 20 44